A fájó magyar pont

Eva Irmanová "Maďarsko a versailleský mírový systém" (Magyarország és a versailles-i békeszerződés) c. könyvéről

A történészeket mindig csodáltam, hogy nincs az a nagy fa, amibe ne mernék belevágni azt a bizonyos fejszét - modom ezt, butácskán általánosítva a történészség fogalmát. Itt van például a Trianon-kérdés, a magyar történelmi test egyik legérzékenyebb ideggóca, amelynek a kibogozása nem egyszerű dolog, mégha magyar ember (legalábbis a legtöbb, remélhetőleg) nagyjából tisztában is van azzal, mi és hogyan történt az első világháború után Versailles-ban, ami gyökeresen megváltoztatta nemcsak a magyarság helyzetét Európában, hanem a magyar lelkületet is (ha van olyan). Amikor gyerekkoromban nagyanyám elérzékenyülve mesélt arról az időszakról, amelyben - a második világháború során - "újra magyarok voltunk", értetlenül hallgattam... Ezt a könyvet már előre melegen ajánlom a magyar történelmet taglaló írásokat kedvelő, azokat lapunkon gyakorta számon kérő (lásd: szerkesztőségi posta) olvasóink figyelmébe. Tudtommal először jelenik meg Csehországban, cseh író tollából a versailles-i békeszerződést elsősorban magyar szemszögből vizsgáló könyv.

Eva Irmanová történész neve valószínűleg nem ismeretlen lapunk olvasói előtt: korábbi számainkban már olvashatták történelmi tárgyú írásait, például aktuális évfolyamunk első számában a kádári korszakról szóló nagyszerű, tömör tanulmányát. Irmanová asszony a Cseh Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, s főleg magyar vonatkozású témák foglalkoztatják. E legújabb kötetét az idén nyáron (ami, ugyebár, épp hogy csak elmúlt) jelentette meg az ústí nad labem-i Albis International kiadó.

Ha kezünkbe vesszük a könyvet, már az első belelapozás után tisztában lehetünk azzal, hogy - talán puha fedelének köszönhetően - az első látásra nem különösebben vaskosnak tűnő kötet nagyon is terjedelmes anyagot foglal magában. A négyszáz oldalnyi apróbetűs írás egy messzemenően körültekintő, rendkívül alapos kutatómunka eredménye, ezt előlegezi meg, ha végigtekintünk a könyv végén található, több mint hat oldalt megtöltő felhasznált irodalom jegyzékén. A könyv a címéhez "hűtlenül" nem csupán a versailles-i béketárgyalásokkal és az első világháborút követő időszakkal, Közép-Európa újrarendezésével foglalkozik, hanem az időben jóval távolabbra nyúló előzményekkel és következményekkel is.

A kötet négy fő részre tagolódik. Az első, az Uhry a monarchie (Magyarország és a monarchia) címet viselő rész az osztrák-magyar kiegyezésig nyúlik vissza a történelemben. Alapos megfontolással ecseteli a dualizmus korszakának erőviszonyait a monarchiában s az abban végbement változásokat, valamint a kiegyezés során kialakult új hatalmi megoszlás kiváltotta reakciókat és törekvéseket a birodalmat alkotó nemzeteknél, beleértve a domináns feleket is. Teret szentel a monarchiabeli, elsősorban a magyar nemzetiségi politika jellemzésének, és felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar politika mennyire nem ismerte fel a nemzetiségekkel szemben tanúsított viszonylagos érzéketlenségben és hajthatatlanságban rejlő veszélyeket, amelyek a későbbiek során mindig a komplex válsághelyzetekkor nyilvánultak meg leginkább. Természetesen fontos helyet kap ebben a részben a cseh politikai törekvések jellemzése, melyben a szerző többek között kifejti, hogy -- az elsősorban Masaryk által képviselt cseh felfogás szerint -- fontosnak tartották a monarchián belüli rendeződést, a demokrácia és a szociális igazságosság szellemében, de egészen az első világháború kitöréséig - a monarchiában születő többi nemzeti mozgalomhoz hasonlóan - hangsúlyozottan a monarchia keretein belül. A monarchia háborúba lépése hozta meg a fennálló államalakulat szétverésének és az új területi felosztásnak az ideáját. Ezeket az első rész utolsó fejezete (Masarykova koncepce osvobozeneckého programu -- Masryk felszabadítási programjának koncepciója) tárgyalja, amely magába foglalja a háborús évek eseményeit is, erőteljesen összpontosítva a cseh-szlovák államalapítási törekvésekre.

A második rész (Maďarsko a počátky versailleského mírového systému - Magyarország és a versailles-i béketárgyalások kezdetei) a háború vége és a trianoni békeszerződés megkötése közötti viszontagságos időszakot öleli fel. A szerző már ezen rész bevezetőjében megjegyzi, hogy a közép-európai területi átrendeződéssel, az új államok, köztük Csehszlovákia megalakulásával Magyarország kilátásai lényegében már az 1918-as év végén eldőltek, viszont a béketárgyalások kezdeti stádiumának nehézségei, a nagyhatalmak közötti ellentétek, különösen a már megszokott angol-francia ellentét előtérbe kerülése hatással volt szinte minden vitát kiváltó kérdés megoldására, így a bizonytalan viszonyok és a békefeltételek konkretizálásának elhúzódása időt adott a viszonyok enyhüléséhez fűzött reménynek. A helyzet részlegesen pozív alakulását a politikai-hatalmi erőviszonyok változásától kezdve véletlen egybeesésekig még bármi elősegíthette volna.

Szó esik a őszirózsás polgári forradalomról, majd a Tanácsköztársaság megalakulásáról, valamint ezeknek a béketárgyalásokra tett hatásáról, a győztes nagyhatalmak Magyarországgal szemben támasztott elvárásairól, melyek tovább késleltették a konkrét tárgyalások megkezdését. A szerző a térség politikai-hatalmi-gazdasági berendezkedésének egy olyan komplex képét adja, melynek követése a jelen ismertetőben teljesen fölöslegesnek tűnik, mert pusztán a tartalomjegyzék lemásolásának tűnhetne.

A második rész utolsó fejezete a trianoni békeszerződés 1920. június 4-i aláírását, annak közvetlen előzményeit mondja el. A szerző az egyezményt a következőképpen jellemzi: "Annak ellenére, hogy valójában csak a jogi megerősítése volt annak a helyzetnek, amely Közép-Európában már ténylegesen fennállt, és amelyben Magyarország élt, dokumentum-szimbólummá vált, amely Magyarország számára a össznemzettel szembeni igazságtalanság megtestesítőjévé és a nagyhatalmak diktátumává vált, melynek következményei nemcsak a két háború közötti teljes magyar külpolitikát befolyásolták, egészen annak a végzetes kimeneteléig, hanem megnyilvánultak a magyar politikai életnek és közéletének a teljes skáláján, kihatással voltak a magyar társadalom minden rétegének életére, és okozatai a jelenben is érzékelhetőek." (196)

Vigyázat, még csak a könyv felénél tartunk!

A harmadik rész (Trianonská realita - A trianoni valóság) a már említett Trianon okozta nemzeti trauma leírásával kezdődik. Elmondja, hogy a veszteségek akkorának számítottak az ország szemében, melyet csak a török hódoltság korában három részre szakadt ország veszteségeivel tudtak összemérni, s a megnyirbált anyaország úgy tekintett elvesztett területeire, mintha annak teljes egészén csak magyarok éltek volna. A nagymértékű veszteségek nemcsak a gazdaságra és a közéletre voltak rettenetes hatással, hanem a nemzet lelkületére is, sőt az egyének és családok személyes pszichikumára is, mivel kevés olyan család létezett, amelyet valamilyen módon ne érintett volna a határok átszabása. Az előállt helyzetet nem csupán a konszolidáció idejében hatalomra kerülő ellenforradalmi erők, vagy a történtek következményeként felerősödő hangú nacionalista és soviniszta rétegek találták igazságtalannak, hanem a társadalom egésze, tekintet nélkül vallási, osztálybeli, politikai hovatartozásra vagy anyagi helyzetre.

A két világháború közötti időszak elemzése bemutatja a Horty-korszak magyar államának egyfajta politikai elszigetelődését a térségben, amely részben a magyar demokratikus erők háttérbe szorulásának, valamint a monarchia utódállamainak, főleg az úgynevezett Kisantantnak (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia politikai szövetsége) Magyarországgal szemben tanúsított diszkriminációjának volt köszönhető. Ez fokozatosan oda vezetett, hogy a második világháború kitörésekor Magyarország ismét az agresszor oldalán állt. Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat.

És végül a negyedik fejezet (Hra s ohňem - Játék a tűzzel) Magyarország szerepét és helyzetét elemzi a második világháborút megelőző években, a háború alatt és az azt követő esztendőkben, amikor a magyarság ismét a vesztes szerepében találhatta magát. Az első fejezet kifejező módon a Cesta do pekla (Út a pokolba) címet viseli, s foglalkozik többek között a bécsi döntések után a trianoni határokon kívül eső magyarlakta területek, a Felvidék és Erdély egy részének visszacsatolásával. Ez a rész is minden tényezőt figyelembe véve, kimerítően foglalkozik az időszak összefüggéseivel, egészen a párizsi békekonferenciáig.

A könyv toldalékában olvasható még Apponyi Albert válasza az 1920-as trianoni békefeltételekre, valamint Gyöngyösi Jánosnak az 1946-os párizsi békekonferencián elhangzott beszéde. A kötet végén négy térképet találunk, amelyek a tárgyalt korszak különböző fázisaiban mutatják be a térségben végbement változásokat.

Ennyit röviden, de igazán nagyon röviden.

Eva Irmanová előző számunkban megjelent, Paul Lendvai Tisíc let maďarského národa (A magyar nemzet ezer esztendeje) című könyvéről szóló recenziójában egy helyen megjegyezte, érezheti az olvasó, hogy a könyv szerzője nem történész. Nos, az ő könyvéről most azt jegyezhetem meg: látszik, hogy a szerző történész. Nem egy könnyed olvasmányt vesz a kezébe az érdeklődő... de hát nem is egy könnyen emészthető témával állunk szemben. Ennek ellenére közérthető, világos, de roppant információmennyiséggel szolgáló könyvről van szó. A viszonyítási pontok gazdag tárházát használja, és amennyire lehetséges, mentes minden részrehajlástól, messzemenően objektív. Nyugodtan elmodhatjuk: nagy volumenű mű.

Gál Attila