A romák képe a közép-európai tömegtájékoztatási eszközökben 1989 után

Jiří Homoláč, Kamila Karhanová, Jiří Nekvapil (szerk.):
Obraz Romů v středoevropských masmédiích po roce 1989. Brno 2003.

„Az etnikum képe az emberek tudatában a valósággal folytatott komplex interakció eredményeképpen szüntelenül formálódó, dinamikusan változó, összetett jelenség. E valóságnak a média is részét képezi. Nem pusztán statikusan tükrözi azonban a valóságot, hanem maga is e valóság formálója: azon eszközök közé tartozik, melyek révén olyan - időben és térben egymástól távol eső - események, cselekedetek, történések kapcsolódnak össze az olvasó agyában, melyekről egyébként talán tudomást sem szerezne. A sajtó az egymástól időben és térben távoli események összekapcsolásával bizonyos képet alkot a világról.”

(Gál Jenő)

Nyár elején került a cseh könyvesboltok polcaira a közép-európai írott és elektronikus sajtóban kialakított romaképpel foglalkozó, a XX. század 90-es éveit vizsgáló kiadvány, melyből a bevezető idézetet választottuk. A tanulmánygyűjteményt alkotó írások két projekt keretében születtek, melyeket a Research Support Scheme (Nyílt Társadalom Alapítvány) és a Cseh Köztársaság Ösztöndíjbizottsága támogatott (az utóbbi a kötet kiadásához is segítséget nyújtott).

Az egyes írásokban közölt megállapításokhoz és hipotézisekhez az 1990-95-ös időszakból származó cseh, szlovák és magyar anyagok (főként újságcikkek, valamint néhány televíziós vita) elemzésével jutottak el a szerzők. A projektek megvalósításához a szerzők mellett bizonyos mértékig a Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán A szociolingvisztika időszerű kérdései címmel tartott szeminárium résztvevői is hozzájárultak.

*

Jóllehet a szerzők viszonylag terjedelmes adatkorpuszt alakítottak ki, csak kvalitatív kutatási módszerekkel dolgoztak (mindig az adatok típusa szerint). Míg az írott sajtó szövegeinek elemzése a nyelvészeti stilisztikában, a kvalitatív tartalomelemzésben és a kritikai diskurzuselemzésben megszokott módszerek alkalmazását igényelte, a televíziós viták analízise a konverzációelemzés eszköztárával történt. A cikkekre és vitákra egyaránt alkalmazhatók voltak bizonyos etnometodológiai fogalmak is. Különös figyelmet kapott a tömegtájékoztatási párbeszédhálózat fogalma (ld. alább: Nekvapil és Leudar).

Az adatkorpuszok létrehozása például az újságcikkek esetén úgy történt, hogy a szerzők összegyűjtötték az egy adott eseményhez kötődő, valamint a romákkal foglalkozó valamennyi olyan szöveget, mely az eseményt követő meghatározott időszakban (rendszerint egy héten belül) jelent meg. A hasonló eseményekkel foglalkozó szövegek kivonatolásával kialakítható bizonyos elképzelés arról, mik az egyezések és az eltérések a 90-es évek első felének csehországi, szlovákiai és magyarországi írott romaábrázolásában. Az elemzés célja a szerzők szerint nem annak vizsgálata volt, hogy kifejeznek-e a szövegek faji előítéleteket, hanem inkább annak bemutatása, miként formálódik a romákról alkotott kép a különböző szövegösszefüggésekben, s milyen eszközöket, eljárásokat és műfajokat alkalmaznak előszeretettel a romákról író újságírók.

*

Hat tanulmány cseh környezetből vett eseményekkel, egy-egy pedig a szlovákiai és magyarországi médiával foglalkozik.

Jiří Nekvapil (Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Prága) és Ivan Leudar (University of Manchester, Nagy-Britannia) Diskuse o migračním zákonu v českých masmédiích na počátku roku 1993 [A migrációs törvényről folytatott vita a cseh tömegtájékoztatási eszközökben 1993 elején] című írásukban azt kívánják az 1993. januári adatok alapján bemutatni, miként jelent meg az önálló Cseh Köztársaság létrejötte utáni időszakban a cseh médiában az ún. migrációs törvénnyel összefüggésben a roma tematika.

Az elemzésből kiderül, hogy a törvényt ésszerűnek és helyénvalónak tartó vitázók érvelésükben abból a feltételezésből indultak ki, hogy a roma kategória összefüggésben áll a bűncselekményekkel, illetve hogy a romák társadalmi feszültségek okozói. Ezt a közkeletű szemléletet azonban nemcsak a roma, hanem egyes cseh vitarésztvevők is megkérdőjelezték. A szerzők egyúttal a vizsgált anyagok (cikkek, televíziós viták, rögzített magánbeszélgetés) alapján tovább finomítják a párbeszédhálózat általuk korábban bevezetett fogalmát, mely a tömegtájékoztatási eszközök által közvetített kommunikáció intertextuális jellegének megvilágítására szolgál. (Arról van szó, hogy ha egy témával valamennyi médium foglalkozik, akkor például egy beszélgetés résztvevői az újságban olvasottakra reagálnak, az újságírók a televíziós vitában elhangzottakra válaszolnak, és így tovább - a különböző típusú adatok így tematikusan és interaktívan összekapcsolódva „párbeszédhálózatot” alkotnak.)

*

Jiří Homoláč (Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Prága) és Kamila Karhanová (a Cseh Köztársaság Tudományos Akadémiája Cseh Nyelvi Intézete) „Tajná zpráva české vlády”. Analýza jedné politické a mediální události [„A cseh kormány titkos jelentése.” Egy politikai és mediális esemény elemzése] című közös tanulmányukban az 1989 utáni cseh-szlovák kapcsolatok egy mozzanatát idézik fel: a cseh kormány belső, a csehszlovák állam esetleges szétesésével foglalkozó anyagának (ún. titkos jelentés vagy katasztrófaterv; a továbbiakban: Dokumentum) létezéséről és tartalmáról kirobbant vitát. A szerzők a cseh és szlovák politikusok, valamint a cseh sajtó konkrét reakcióit elemzik Vladimír Mečiar 1992. júliusi bejelentésére, melyben azt állította, hogy rendelkezik ezzel az állítólag titkos jelentéssel, s annak tartalmát is körvonalazta. Az elemzés célja egyrészt annak bemutatása, miként formálódott a Dokumentum identitása a politikusok kijelentéseiben és a sajtóban, másrészt annak, milyen reakciót váltott ki, hogy a Dokumentum az állam széteséséhez kapcsolódó folyamatokat többek között „a roma nemzetiségű állampolgárok Szlovákiába költözésére” és a „romák tömeges Cseh Köztársaságba való költözésének meggátolására szolgáló intézkedések elfogadására” javasolta kihasználni (a roma exodus témája).

Az analízisből kiderül, milyen mértékben befolyásolták a roma problémakör korabeli vizsgálatát a cseh-szlovák kapcsolatok (tulajdonképpen azok szerves részévé vált), illetve az egyes politikusok és napilapok viszonyulása az állam kettéosztásához. A Dokumentum romákkal foglakozó szakaszaira a cseh oldal csak olyan mértékben fordított figyelmet, amennyiben azok érvként szolgálhattak a Dokumentumról, illetve a föderáció szétesésének felelőséről folytatott vitában.

*

A következő négy tanulmány a ČTK hírügynökség és a cseh sajtó azon híreit elemzi, melyek a többségi nemzet tagjai által romákkal szemben elkövetett három erőszakos bűncselekményről, valamint a következő esztendőkben ezek bírósági tárgyalásáról tudósítottak.

Jiří Homoláč a Jedna podoba mediálního diskursu o Romech (Na příkladu zpráv o událostech v Klatovech v únoru 1991) [A romákról folytatott médiadiskurzus egy formája (az 1991. februári klatovyi eseményekről szóló hírek alapján)] című munkában az 1991. februári klatovyi eset mediális képével foglalkozik, amikor helyi nem romák egy csoportja két roma család tagjaira támadt; az erőszakos akció eredménye két szétvert lakás, négy sérült és egy halott volt.

A szerző elsősorban a tett, valamint elkövetői és áldozatai kategorizálására fordít figyelmet. Az elemzés többek között megmutatja, hogy a fordulat után a romákról folytatott sajtódiskurzusban hasonló esetekben nagyon fontos, már-már központi szerepet játszott a faji motiváció helyett más (közvetlen) kiváltó okok keresése (esetünkben „igazságos büntetés” a megtámadott személyek korábbi bűnöző életmódjáért, vagy „saját kézbe vett igazságszolgáltatás”). A faji indíttatással szemben egyéb okok előtérbe helyezése Homoláč szerint minden egyes olyan eset beszámolójában előfordul, melynek roma származású áldozata volt. A cseh média csupán az ok nélküli erőszakot minősítette faji alapúnak, pontosabban az olyan erőszakot, amelyet pusztán az áldozat más etnikumhoz tartozása váltott ki (ld. alább). A következő paradox helyzet alakult ki: a napisajtó egyrészt általában kerülte azt, hogy faji alapúnak nevezze a klatovyi támadást, és az egyéb indokokat hangsúlyozta, ugyanakkor az áldozatokat olyankor is romának nevezte, amikor etnikai hovatartozásuk lényegtelen volt (általános megnevezésük a „romák”, s csak elvétve pl. „Bendíkék” vagy hasonló).

*

Anna Šabatová (jelenleg ombudsmanhelyettes), Jiří Homoláč és Kamila Karhanová az 1993. szeptemberi píseki eseményekhez kapcsolódó újságcikkeket elemzik „Je trestné topit Roma?” (Prezentace násilné smrti Tibora Danihela v českém tisku) [„Büntetendő a romák vízbefojtása?” (Tibor Danihel erőszakos halálának bemutatása a cseh sajtóban)] című írásukban. Písek városában bőrfejűek mintegy húszfős csoportja a folyóba kergetett négy roma fiatalt, és erőszakkal megakadályozták, hogy kijöjjenek a vízből. A romák egyike megfulladt.

A sajtó egy része bírálatot fogalmazott meg a többségi társadalommal szemben („rejtetten rasszistának”, „xenofóbnak”, „intoleránsnak” nevezve azt), másik része számára viszont a roma áldozattal járó bűncselekmény alkalom volt arra, hogy a roma bűnözés témájával foglalkozzon, s hogy a többségi társadalom romákkal szembeni negatív viszonyát (mint a romák viselkedésére adott választ) védelmébe vegye, és ezzel romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat teremtsen vagy idézzen fel. Jóllehet a sajtó ebben az ügyben az áldozatot (roma) és az elkövetőket (bőrfejűek) két ellenséges, egymással minduntalan összeütközésbe kerülő csoport képviselőinek tekintette, nem ítélte magától értetődően faji indíttatásúnak a skinheadek magatartását, hanem egyéb okokat keresett.

*

Némileg eltérő volt a helyzet a Jiří Homoláč „Ukázková rasová vražda” (Vražda Tibora Berkiho v českém tisku) [„A faji indíttatású gyilkosság iskolapéldája” (Tibor Berki meggyilkolásáról a cseh sajtóban)] című írásában ismertetett esetben. 1995. májusában négy fiatal behatolt egy Žďár nad Sázavou-i házba, melyet egy általuk véletlenszerűen kiválasztott roma család lakott, és halálosan megsebesítették Tibor Berkit.

Erről a tettről, tehát egy „tisztességes roma” ok nélküli megöléséről kezdettől fogva gyilkosságként, illetve faji indíttatású gyilkosságként írt a sajtó, a támadásnak ugyanis a faji motiváción kívül semmiféle más oka nem volt, az elkövetők és az áldozat között nem volt semmilyen kapcsolat, nem is ismerték egymást, és nem is két csoport közötti összetűzésről volt szó. Mivel az áldozat „tisztességes roma” („roma származású lakos”, „öt gyermek atyja”), vagyis egy „ártatlan ember” volt, a gyilkosságnak csakis faji indoka lehetett, illetve „ok nélkül” történt. Így a romák társadalmi beilleszkedőképességének hiányával és integrációjuk szükségességével foglalkozó megszokott elmélkedések helyett tér nyílt a vitára a többségi nemzet nyílt és rejtett rasszizmusáról, toleránsabbá nevelésének szükségességéről.

*

Respekt: Jiná podoba mediálního diskursu o Romech [Respekt: sajtódiskurzus a romákról más formában] című tanulmányában Kamila Karhanová a Respekt című politikai hetilap 1990 és 1996 közötti, a cseh-roma együttélés problémás eseményeivel - konkrétan a már említett klatovyi és píseki történésekkel - foglakozó cikkeinek írásmódját elemzi.

Ezt összehasonlítva az ugyanezekhez az esetekhez kapcsolódó, a napisajtóban megjelent cikkek analízisének eredményeivel kiderül, hogy a Respekt a tárgyalt időszakban a romákról folytatott többségi diskurzus bizonyos alternatíváját jelentette. A hetilap a napisajtóval ellentétben mindkét erőszakos bűncselekményt következetesen fajgyűlölettel motivált támadásnak („pogromnak”) tekintette, a roma áldozatokról kizárólag mint faji indíttatású erőszak áldozatairól beszélt, nem utalva a romák bűnözésére és aszociális viselkedésére, az ún. roma kérdésre. Az eseteket az (elsősorban a romákkal szembeni) többségi rasszizmus, a cseh igazságügy állapota és általában a demokrácia (mint valamennyi polgárát egyformán védeni hivatott rendszer) kérdéseinek szélesebb kontextusába helyezte.

*

Az 1990-1995-ös szlovákiai helyzetről Slavo Ondrejovič (a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézete) számol be Médiá na Slovensku o Rómoch: Prípad Polichno [A szlovákiai média a romákról: a Polichno-ügy] című írásában. A folyamatos kivonatolás és elemzés alapján arra a megállapításra jut, hogy 1989 után a szlovák média kevesebbet foglalkozott a roma problematikával (és általában a kisebbségek problémakörével, a magyart kivéve), mint a cseh. A romákról szóló cikkek viszonylag elszigetelten jelentek meg, rendszerint nem kapcsolódva vagy utalva más cikkre, párbeszédhálózatok csak kivételesen alakultak ki.

1993 után a kormány retorikájában és a kormánypárti sajtóban is visszatérő motívummá vált a csehországi romák helyzete (melyet a szlovák sajtó egy része „szégyenletesebbnek” nevezett) - a cseh helyzet referenciakeretként szolgált a szlovákiai események elemzésében. Később a szlovák médiában is fokozatosan teret nyert a komplexebb hozzáállás a roma problematikához, mely a továbbiakban két síkban jelent meg: a problémakör megoldása terén fennálló valós, szomorú helyzet konstatálásaként, illetve rámutatva az „e helyzettel való propagandisztikus visszaélésre a külföldi médiában”. A vizsgált időszak végén a szlovákiai tömegtájékoztatási eszközök a romák kedvezőtlen képének bemutatása mellett bőséges tájékoztatást nyújtottak a szlovák-roma együttélés pozitív oldalairól is. Az egyes cikkek azonban inkább megerősítették, mintsem kiigazították a régi előítéleteket (pl. a kivételesség motívuma: „problémamentes” egyed kontra „problémás” többség).

A médiaérdeklődés jelentős része a romák és a nem roma lakosság közötti tragikus kimenetelű konfliktusokra összpontosult. Az emberélet-veszteséggel járó eseteket a sajtó eltérő részletességgel tárgyalta: míg egyesek nagy publicitást kaptak, mások mintha „titokban” maradtak volna, jóval kevesebb tudósítás jelent meg róluk. Ez utóbbiak közé tartozik például a Polichno nevű községben 1990 szeptemberében történt eset (egy nem roma - a bíróság szerint önvédelemből - lelőtt négy romát; felmentették, majd a falu polgármestere lett), melynek mediális képét a szerző részletesen elemzi. Megtudhatjuk többek között, hogy az eset értékelése a roma és nem roma sajtóban nem vezetett a médiában két szembenálló tábor kialakulásához; a történteket egyszerre gyilkosságként és önvédelemként leírva „hihetetlennek” és „végzetesnek” nevezték. A faji indíttatás háttérbe szorult. Mindkét oldalon megfigyelhető a törekvés a kategorizálásra, de az etnikaitól eltérő elven alapuló új relációs párok kialakítására is (jók - rosszak, gazdagok - szegények).

*

A kötetet Gál Jenő (Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Prága; jelenleg a budapesti Cseh Centrum igazgatója) Romové v maďarském tisku: „Případy” Kétegyháza a Tura (Romák a magyar sajtóban: a kétegyházi és a turai „ügy”) című írása zárja az 1992-ben Kétegyházán (szeptember 8-án helyi lakosok egy csoportja megtámadta a Csurár fivérek családját, egyiküket megölte, és felgyújtotta házukat) és Turán (szeptember 12-én a gyümölcsöskert őre szolgálati fegyverével lelőtt egy roma származású férfit és nőt) romákkal szemben elkövetett erőszakos bűncselekményekről beszámoló cikkek elemzésével. A szerző elsősorban a két eset kontextualizálásával, az egyes újságíróknak a forrásinformációkkal végzett munkájával, valamint a szövegeikben kialakított romaképpel foglalkozik.

Az eseteket többnyire (inter)etnikai, illetve belpolitikai kontextusba helyezték. (Inter)etnikai kontextusba elsősorban egyes újságírók, valamint a romák - a két falu lakosai és a roma szervezetek képviselői - állították a történteket (a Roma Parlament például a „pogrom” kifejezést használta a kétegyházi eseményekkel kapcsolatban). A magyar rendőri források, a kormány és a kormánypártok képviselői, a kormánypárti sajtó és a falvak nem roma lakosai részéről jellemző volt a törekvés a történtek kiszakítására az (inter)etnikai kontextusból - ez különösen a kétegyházi esetre vonatkozik, a turai eseményekkel ilyen csak elvétve történt -, és egyéb („bűnözési”, szociális vagy európai) kontextusba ágyazásukra, s ezzel jelentőségük csökkentésére. Az ellenzéki pártokhoz közel álló lapok ezzel szemben multietnikai és faji kontextusban tárgyalták a történteket (a szomszédos országok magyar kisebbségének és többségi nemzetének kapcsolata, illetve a magyar-zsidó viszony mellett).

A magyar médiumok viszonya a romákhoz valamivel kedvezőbb képet mutat, mint a cseh és szlovák tömegtájékoztatási eszközöké. A szerző szerint az elemzett cikkek írói általában kellő távlatból tekintenek az eseményekre, és a történtek valamennyi közvetlenül és közvetetten érintett résztvevőjének szót adnak. Következetesen kerülik a kimondottan romaellenes magatartást, és többnyire kifejezik a romák iránti jóindulatukat. Az események bemutatásakor azonban gyakran a nem releváns esetekben is etnikai kategóriákat használnak, hozzájárulva ezzel az etnikai sztereotípiák felújításához és az etnikai feszültségek növeléséhez.

Írásának angol nyelvű rezüméjében Gál Jenő felhívja a figyelmet arra, hogy a vizsgált időszakban a magyarországi romakép alakulásában fontos tényező volt a valamennyi etnikai kisebbség számára széles körű autonómiát biztosító kisebbségi törvény éppen folyó előkészítése. Emellett már létezett az újságírói etikai kódex, mely nagy hatással volt a kisebbségekkel foglalkozó szövegek általánosan elfogadott írásmódjainak fejlődésére, s a magyar sajtóban már napvilágot láttak a romák mediális képével foglalkozó elemzések is.

*

Az ismertetett kötet tanulmányait a szakmai közönség számára elsősorban a vizsgált problémakör módszertani megközelítése teheti érdekessé: a szerzők nem az előítéletek és sztereotípiák felsorolásával foglalkoznak (a szociálpszichológiában megszokott módon), ehelyett inkább azt vizsgálják, milyen formában foglalkoznak a tömegtájékoztatási eszközök a romák tetteivel és a romákat érintő cselekedetekkel, továbbá azt, hogy miként járulnak hozzá maguk a romák e formák létrejöttéhez a tömegtájékoztatási párbeszédhálózatokon keresztül.

Mivel a tanulmányok a romákról és a romákkal folytatott kommunikációban használatos konkrét szövegstratégiákkal foglalkoznak, a mindennapi tömegtájékoztatási gyakorlat javításához is hozzájárulhatnak.

A kötetet azonban az újságírókon, nyelvészeken és médiaszakértőkön kívül ajánlhatjuk mindazon érdeklődőknek, akik szeretnének bepillantást nyerni a nap mint nap látott újságcikkek szerzőinek „titkaiba”, s leleplezni, milyen hozzávalókból és milyen recept szerint alakítják ki az olvasó (illetve néző) tudatában a valóság, esetünkben a roma etnikum egy képét.

Zdeňka Svobodová
Böszörményi Péter fordítása