Želaryi történet - a Želary története

A kortárs művészet történetekről szól. A publikálás után a művön kívül kialakul a „mű világa” is. A történetek - a művészet - iránt leginkább a művészetről szóló történettel kelthető fel az érdeklődés. A Želary éppen egy ilyen történetszövevény.

Kezdetben volt a nagy, többek között a filmesek által tett irodalmi felfedezés. Květa Legátová Želaryja (Paseka, 2001) elsősorban csiszolt nyelvezetével, az időtlen mítosz és a realisztikusan ábrázolt fiktív világ elegyítésével, valamint a narrációs idő használatának módjával és az olvasó figyelmének kiélezésével vált igazán érdekessé, úgy, hogy mindez a „falusi regény”, vagyis egy hagyományos műfaj alapjaira épül. A könyvet a cseh irodalomkritikusok szokatlanul kedvezően fogadták, s ez leginkább magának a szakmának a sorait fésülte át: elkülönítette az írást lelkiismeretesen reflektáló műítészektől azokat, akik a mindennapok hajszájában nem jutottak tovább a mű nyers gyengédségét méltató frázisoknál. A Želary a cseh irodalombírálók ténykezelését és szakmai korlátoltságát is felmérte: a kritika sokáig nem foglalkozott bővebben a „nyolcvanéves pályakezdő” mediálisan vonzó történetével, noha az ekkorra már számos rádiójátékot jegyzett (lásd új könyvét: Pro každého nebe, Labyrint, 2003). A mű értékei azonban nem vesztek bele az általános zsongásba, s az elsőrendű irodalmi eseményről szóló történet többek között az Állami Irodalmi Díj odaítélésével tetőzött.

A második könyv, a majdani film alapját képező Jozova Hanule (Paseka, 2002) kiindulópontja egészen más volt, s a kritika reakciója is hűvösebbnek tűnt. A nagy felfedezés egyrészt már megtörtént, másrészt pedig egyes kritikusok nem voltak hajlandók a művet a „želaryi ciklus kiteljesedésének” tekinteni, sőt, a Jozova Hanulét a Želaryhoz képest igénytelen irodalomnak nevezték, mely a Želaryban oly gondosan és újszerűen felépített diégézis potenciálján élősködik.

A Želary - a film - a Jozova Hanule két főszereplőjére koncentrál: Eliškára/Hanuléra (Aňa Geislerová) és Jozára (Cserhalmi György), s a színészek színvonalas szerepformálására épít. Hanule énformájú elbeszélésének a filmben nincs nyoma, a mesélő belső átalakulásáról szóló mű a „gyengéd szerelem kegyetlen történetévé” transzformálódik. A személyes átalakulás és a sorsszerű találkozás jelentőségét a filmnek az eredetitől eltérő befejezése is gyengíti. Petr Jarchovský forgatókönyvíró Ondřej Trojan rendezővel együtt talán szándékosan helyezte a hangsúlyt a (cseh) történelemre a magába zárkózó, gyengéd szerelem történetével szemben (etikai probléma nem merül fel, tekintettel az okra, amiért az ellenállási mozgalomban dolgozó Eliškának Hanulévá kell válnia, és Želaryban kell bujkálnia). Jarchovskýnál egyébként is központi téma a történelem viharának kitett ember.

A cseh kritika felfigyelt Hanule megformálója, Aňa Geislerová szakmai átalakulására. Eddigi spontán művészete most (talán) új, fejlettebb szakaszába lép, ahol Geislerová sokszínűbb, személyiségétől távolabb álló jellemeket alakít majd - ilyen Eliška, a városi nő alakja is, akit végzete - akarata ellenére - a vidékhez köt.

A Jozával kapcsolatos történések még érdekesebbek. A Želary című könyvben egyik karaktere az általa is alakított sajátos helyi téridőnek, a Jozova Hanulében pedig éppen az ő révén úszik be egy kissé eltérő műfajú történet. Trojan Jozát erős egyéniségként értelmezi, aki kezdetben kifürkészhetetlen, szótalan, s később asszonya szívós védelmezőjévé válik. E változtatásnak köszönhetően kaphatott például helyet a forgatókönyvben az a mozgalmas, drámai (és kitűnően filmre vitt) fűrésztelepi verekedés, melyben Joza igazi férfiként lép fel: igazságos, veszélyes erejű, de gyengéd pillantású. A két könyvben Joza ezzel szemben már-már a „falu gyügéjének” számít - halott anyjához kötődő ügyes, becsületes igásló. A szöveg kezdetén például ilyen leírások kísérik Jozát: „A nővérek, [Joza] súlyos sérülése ellenére, titkon kacarászva kacsintgattak egymásra.” Cserhalmi György jó választásnak bizonyult a szerepre. A Magyarországon Jancsó Miklós (Szerelmem, Elektra; Magyar rapszódia) és Szabó István (Hanussen, Mephisto) alkotásaiban ismertté vált színész már 1994-ben gazdagította jelenlétével a cseh filmművészetet: Drahomíra Vihanová Pevnost (Erőd) című munkájában Ewald szerepét alakította. Ez utóbbiért a Cseh Oroszlán-díj egyik várományosa volt, s bízvást járna neki e jelölés a Želaryért is. Jelenleg a budapesti Radnóti Színházban játssza Störr kapitányt, Füst Milán Feleségem története című regénye színpadi változatának címszerepét.

A film epizódszerepeit jórészt ismert cseh színészek alakítják. Iva Bittová mértéktartó alakításával tűnik ki, Jaroslav Dušek és Miroslav Donutil viszont éppen ellenkezőleg: erős kétségeket támasztanak a nézőben. Az általuk megformált tanító, illetve pap az irodalmi Želaryból került a filmbe - a Jozova Hanulében nem szerepelnek. Donutil esetében az a benyomása támad az embernek, hogy a szerep csupán a hatásos és tragikus (ugyancsak jól képiesített) vég miatt került a forgatókönyvbe, hiszen egyébként teljesen felesleges.

Roppant nehéz volt természetesen a filmbe átültetni Květa Legátová nyelvi gazdagságát, melynek révén művei oly távol kerülnek az ugyancsak a végzetszerű love storykra építő Júlia-könyvektől és a hasonló olvasmányoktól. Jarchovský és Trojan biztosan nem voltak kitéve a már említett hajszának, de az alapul szolgáló műveket a történelmi háttér előtt végigvonuló szerelem szellemében eseménydúsabban, ám nem különösebben „ihletetten” értelmezték. Számos cseh kritikus ítélte a Želaryt jó, de a cseh kinematográfiát előre nem mozdító filmnek. S nemcsak hogy nem mozdítja előre, hanem inkább úgynevezett „nagy filmként” békésen dagonyázik annak állóvizében. A kész alkotás pozitívumai közé tartozik, hogy sem a romantikus külső felvételeknél, sem pedig a szomorú zárójeleneteknél nem tolódott el a túlzott pátosz irányába, annak ellenére, hogy Petr Ostrouchov nagyrészt sekélyes zenéje ezt a tendenciát erősítené. Mindennek ellenére - vagy inkább éppen ezért - a Želaryról szóló legutóbbi történet a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájába történő Oscar-nevezések sikersztorija.

•

Želary (Cseh Köztársaság, 2003).
Rendezte: Ondřej Trojan,
forgatókönyv: Petr Jarchovský,
operatőr: Asen Šopov,
zene: Petr Ostrouchov,
szereplők: Aňa Geislerová, Cserhalmi György, Jaroslava Adamová, Iva Bittová, Ivan Trojan és mások.

írta: Pavel Sladký
fordította: Mészáros Tünde